„Fűre lépni csak mezítláb, vagy puha úszócipőben szabad!”

60 éve működik a gyulai termálforrás

Régi idők vizein X.

„Megvan a meleg víz, fürdőváros lesz Gyula!” – harsant fel az üdvrivalgás az Almásy-birtokon állomásozó fúrótornyok mellől 60 éve, 1958. szeptember 17-én. Számtalan kudarc és megpróbáltatás után 71°C-os, sárgás-barna színű termálvíz buggyant fel a forrásból, meghatározva ezzel a békési város következő évtizedeit.

Már 500 évvel ezelőtt, 1518-ban hideg vizes fürdő állt a gyulaiak rendelkezésére, sőt oklevél rendelkezett arról, hogy a plébános felel rendben tartásáért. A fürdőkultúra a törökök idején virágzott fel: ekkor jelentek meg a meleg vizes fürdők. A XIX. század végére már gőzfürdő és több szabadtéri fürdő is felbukkant a városban.

A Partfürdő és „Abaházi bácsi bütyökáztatója”

A hűsölésre vágyókat 1930 augusztusától a Pfaff Ferenc és Schneider Mátyás tervei alapján készült, 60x12 méteres, homokos parttal szegélyezett Partfürdő várta, amit az Élővíz-csatorna medréből választottak le. A „medencét” a Körös táplálta, vize óránként többször is cserélődött. A fürdés a felnőtteknek 60, a gyerekeknek 30 pengőbe került. A víz tisztaságát az garantálta, hogy a Partfürdő feletti folyószakaszon megtiltották a fürdést, ennek ellenére a fürdőzők fokozatosan visszatértek oda, így a medence vize egyre zavarosabbá vált. Pfaff és Schneider minden erőfeszítés ellenére sem sikerült megmenteni a Partfürdőt, aminek állapota a második világháború végére jelentősen leromlott.

A gyulai fürdő 1950-ben (Fotó: Buka Adrienne / Gyulaanno.hu)

A gyógyfürdő létesítése nem csupán a két építész fantáziáját mozgatta meg, az Almásy család hatalmas birtokának kertjében képzelt el üdülőtelepet – a család vagyoni helyzetének orvoslására előbb a városnak kínálta eladásra a várat és a kastélyt, a parkot felparcelláztatták, 1942-ben pedig közbenjárásukkal alakult meg a Fürdő és Üdülő Részvénytársaság. A pozitív geológiai vizsgálatok ellenére a munka nem a tervek szerint alakult: nem csupán az első és a második, hanem a harmadik és negyedik fúrási kísérlet is eredménytelenül zárult – egyrészt a szakszerűtlen kivitelezés, másrészt a második világháború eseményei miatt. Hiába találtak 1100 méter mélységben meleg vizet, annak sem hozama, sem hőmérséklete nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A forráshoz épített 50 négyzetméteres medence „Abaházi bácsi bütyökáztatója” néven vált ismertté.

Megvan a meleg víz!

A sorozatos kudarc sem szegte a gyulaiak kedvét. 1957-ben a Városi Tanács a lakásság bevonásával döntött: termál kutat kell fúrni, minden áron! Mivel a lelkesedés önmagában nem volt elegendő a költségek fedezésére, így a város 10, 20, 50 és 100 forintos fürdőépítési, más néven téglajegyeket bocsátott ki – amelyeket a projekt sikere esetén fürdőbelépőre lehetett váltani –, ezekből egyes források szerint 200 ezer, mások szerint több mint 350 ezer forint gyűlt össze. Nem csupán a gyógyfürdő létesítése volt napirenden, hanem a megyei kórház fűtésének korszerűsítése is, ehhez azonban minden korábbinál mélyebbre kellett fúrni. A mintegy 3 millió forintba kerülő művelet állami hozzájárulással vehette kezdetét 1958 májusában, a Ceglédi Mélyfúró Vállalat szakembereinek együttműködésével. 1958. szeptember 17-én megtalálták a forrást, a sárgás-barna színű, jellegzetes szagú termálvíz felbuggyanását üdvrivalgás fogadta. A kút talpmélysége 2004 méter, hozama 500 liter/perc volt. A 71 °C-os víz a nátrium-hidrogén-karbonátos gyógyvizek családjába tartozik, ezért kiválóan alkalmas különböző mozgásszervi, ideg- és bőrgyógyászati panaszok enyhítésére.

„A város lakói majd félesztendőn át lelkes bámulói voltak a hatalmas, 45 méter magas fúrótoronynak, amely a festői szépségű vártól egy iramodásnyira emelkedik ki a park fái közül, s már-már szintén hozzátartozik a város képéhez. A fúrótorony jó szolgálatot tett, a munkát siker koronázta” – adta hírül a Szabad Föld 1958 szeptemberi száma.
A Várfürdő medencéje a 60-as években (Fotó: Lengyel Attiláné Éva / Gyulaanno.hu)

A gyógyvíz feltörésével párhuzamosan az anyagi források elapadtak, így a termálvizet egy ideig kénytelenek voltak a Körösbe vezetni. A fürdő 1959. május 1-jén nyitott meg, az első termálmedence – a Partfürdő medencéjének átalakításával – a sárgás-barnás gyógyvízzel töltve várta a vendégeit. A Várfürdőbe – ami nevét az egyik általános iskola diákjainak köszönheti – működésének első évében 80 ezer, míg másodikban már több mint 250 ezer jegyet váltottak. 1960-ra már egy második, 44 fokos, 400 liter/perc hozamú kúttal bővült a fürdő, ezt 1963-ban egy újabb, hideg vizes forrás követte. 1964-ben a Kertészeti Vállalat egy 1 833 méteres kutat fúratott a virágházak fűtéséhez.

Összesen 5 kút biztosítja a fürdő vízellátását, a 70-90 fokos termálvíz többek között ammóniumot, kalciumot, vaskloridot, bromidot, jodidot, fluoridot, hidrogénkarbonátot, metaborsavat és metakovasavat tartalmaz. Mozgásszervi betegségek, reumatikus és ízületi panaszok enyhítésére alkalmas.

Több mint fürdő

Nem csupán a kutak száma gyarapodott, a Várfürdő 150 négyzetméteres területe is évről évre új létesítménnyel bővült. Szigorú előírások vonatkoztak a gyógyfürdőkre: nem csupán az egy fürdőzőre jutó víz- és zöldfelületet határozták meg, hanem a gyógyvizek hűtésének szabályait is. 1961-re három gyerekmedence, két gyógymedence és az új főbejárat is elkészült. 1965-re az egykori grófi lovardát 33,5 méteres, fedett medencévé építették át. Gyula volt az első város Magyarországon, ahol kötelező úszásoktatást vezettek be a gyerekek számára. 1972-re megépítették a 400 férőhelyes lelátót és az 50 méteres versenyuszodát is, ami a nemzetközi versenyek kritériumainak is megfelelt.

A lovardából átalakított versenymedence 1973-ban (Forrás: Fortepan Nr. 136109)
Az idegenforgalom fejlesztésével – így például a Várszínház megnyitásával 1964-ben – igyekeztek növelni a látogatószámot. A fürdő hírneve egyre több külföldi vendéget vonzott, számuk folyamatosan nőtt: számtalan jugoszláv, csehszlovák, német, olasz és francia turista érkezett. Míg a látogatók száma 1959-ben 96 ezer volt – ezek elsősorban gyulai lakosok voltak – 1978-ra meghaladta az 1 millió főt. Ezzel párhuzamosan a vízfelhasználás is nőtt, 1970-ben 499 ezer, míg 1977-ben már 877 ezer m3 vizet használtak fel. A növekvő vendégforgalom kiszolgálását 1967-ben 107, 1977-ben pedig már átlagosan 433 dolgozó végezte.

1966-ban elkészült a tisztasági fürdő, 23 db egykádas, 8 db kétkádas kabinnal és pihenőfolyosóval. 1968 augusztusában pedig átadták a gyógyászati részleget, ahol egyszerre volt lehetőség a mozgásszervi panaszok kivizsgálására és a betegek kezelésére – ebben az évben nyilvánították az I. számú termálkút vizét gyógyvízzé. Iszapfürdő, súlyfürdő, szénsavfürdő medencék, reumatológiai kezelések és fizikoterápia várta a látogatókat. Az 1971-ben gyógyfürdői minősítést szerző Várfürdő gyógyászati részlege még inkább fellendítette a forgalmat, a város hamarosan kifogyott a szálláshelyekből – 1970-ben épült fel a 400 férőhelyes SZOT-MEDOSZ gyógyüdülő (ma Erkel Hotel), a Park és a Komló szálló mellett pedig 220 férőhelyes kemping áll a turisták rendelkezésére.

A Várfürdő bejárata az 1970-es években (Fotó: Németh Csaba / Gyulaanno.hu)

1976-ban több mint 7 000 öltöző, 10 medence (ebből 3 fedett és 2 szabadtéri termál) és 4 000 négyzetméternyi víztükör várta a látogatókat. Megépült az ülőpadokkal ellátott körmedence, ami „dögönyöző” néven vált ismertté. A ’80-as években nem csupán a kupolás téli fürdőt adták át, a fürdő műszaki korszerűsítése mellett új vendéglátó egységek is nyíltak. A fürdőzés közben megéhezett vendégsereg szolgálatában állt egy 800 személy befogadására alkalmas étterem. Nem csupán lángos, sült csirke és birkapaprikás között lehetett válogatni, gyulai és csabai kolbász is szerepelt az étlapon.

A Várfürdő az 1960-as években (Fotó: Szarvassy Imre / Gyulaanno.hu)

„Fűre lépni csak mezítláb, vagy puha úszócipőben szabad!”

A Várfürdő nem csupán gyógyvizéről és medencéiről híres, hanem botanikai értékeiről is. Az egykori Almásy-kastély 8,5 hektáros természetvédelmi területté nyilvánított parkjának megóvására a kezdetektől fogva nagy gondot fordítottak. Már a fürdő 1959-es szabályzatában is felhívták a figyelmet: „A fürdőzők kötelesek a strand parkját óvni, a tisztaságra ügyelni és a fürdőberendezések rendellenes használatától tartózkodni. Fűre lépni csak mezítláb, vagy puha úszócipőben szabad.” A több mint 200 éves park mai formáját az 1970-es évekre nyerte el, 10 000 tő virág, közel százféle fa, bokor színezi a Várfürdő hangulatát. Számtalan különlegesség található itt: a „hagyományos” lombhullatók és örökzöldek között gyertyán, mamutfenyő, virginiai mocsári ciprus, borókafenyő is felbukkan. A park legöregebb fája egy 150 éves kocsányos tölgy, a legnevezetesebb pedig egy juhar, ami „Erkel-fa” néven szerzett hírnevet. A zeneszerző ugyanis ennek a fának az árnyékában véglegesítette a Bánk bánt. A park populációja folyamatosan gyarapodik, az ország különböző arborétumaiból évente 60–80 új növény kerül ide.

Források:
„Megvan a meleg víz, fürdőváros lesz Gyula!”, Magyar Nemzet, 1972. február 29.
Télen-nyáron: a Gyulai Várfürdő, Magyarország 1972. 16. szám
A gyulai gyógyító víz, Magyarország 1973. 15. szám
Gyógyító vizek a kastélyparkban, Amerikai Magyar Világ, 1976. szeptember 19. (Arcanum Digitális Tudománytár)
Bereczky Sándor: Az idegenforgalom helyzete és fejlesztési lehetőségei Gyulán, Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)1980 / 2. szám
Felébredt Csipkerózsika-álmából, Békés Megyei Hírlap 2002. június 15.
Gyulai Várfürdő
Durkó Károly – Dr. Urbancsok Judit – Balla Tibor – Bagyinszki Zoltán – D. Nagy Anrdás: Gyula régen és ma -  A Gyulai Várfürdő története, 2008.

Borítókép:
A Várfürdő medencéje a 60-as években (Fotó: Lengyel Attiláné Éva / Gyulaanno.hu)

Régi idők vizein sorozatunk korábbi cikkei:

Régi idők vizein I. - Római szentélyek és élményfürdő

Régi idők vizein II. - Az Aranypart aranykora

Régi idők vizein III. - Strand és uszoda Vác központjában

Régi idők vizein IV. - Klónok arca - Az alsóörsi Nyárfás ABC

Régi idők vizein V. - Ponyvaépítészet

Régi idők vizein VI. - Árokfürdéstől az élménymedencéig

Régi idők vizein VII. - Csak tiszta forrásból

Régi idők vizein VIII. - Áldásvíz Szolnokon

Régi idők vizein IX. -„… a fürdés a test épségben tartására mulhatlanul szükséges”

Jancsó Ágnes